2. fejezet

 Kedd fél hatra kellett odaérni a Liszt Ferenc Repülőtérre. Minket, Virággal anyu vitt, ami elég volt egy istencsapáshoz.
Amikor még mindig nem ment el rászóltam:
-Anya, mi egyedül is fel tudunk szálni a repcsire, ok? Nyugodtan elmehetsz!-szűrtem a fogaim között. Anyum egy percig értetlenül bámult rám, aztán megvonta a vállát és mosolyogva távozott.
A "feljutás a repülőre" történet elég érdekes volt. Számtalanszor ellenőriztek minket, mire végre felszáltunk.
Az út részét átaludtam. Virág szintúgy. Tölgyessy ébresztgetett minket (ő is egyike volt a kísérőtanároknak).
-Lányok megértem, hogy fáradtak vagytok, de majd a szálláson alszotok!
-Mi...megérkeztünk?-ásított Virág. De aztán az összes álmosság eltűnt a szeméből.
-London!-ordította.-LONDON!
MIvel a tanáraink szerint ránkfért egy kis séta, gyalog mentünk a hotelünkig, ami annyit jelentett, hogy a város egyik végétől a másikba.
-Gyerünk mindjárt odaérünk!-sürgetett minket Tölgyessy, de inkább lassítottunk a tempón. Ekkor vettem észre, hogy valaki hiányzik.
-Virág?
Megfordultam. Barátnőm tíz méterre állt és egy lámpaoszlopot bámult nagy érdeklődéssel. Amint közelebb értem, kiderült, hogy nem az oszlop hanem a rajta lévő plakát az érdeklődése tárgya.
-Mi az?
-Nem látsz a szemedtől? The Wanted koncert! MA!! Te mit veszel fel?
-Haha nagyon vicces vagy!-gúnyolódtam, de amikor megláttam az arcát meglepődtem.-Te...ezt komolyan gondoltad?
-Igen.-jelentette ki határozottan.
A hangnemem újra gúnyosra váltott:
-Biztos Tölgyessy mellett akarsz kijutni! Ráadásul lesznek ügyeletes végzősök a folyosón! Hahó!
-Jó akkor letettem róla.-húzta el a száját, de a tekintetében volt valami, ami meggátolt abban hogy higgyek neki.

A szobákat négyesével osztották el, így Virággal két lánnyal kerültünk egybe. Egyikőjüket se ismertem, de nem is zavartak minket, mi se őket.
Gyorsan lezavartuk a vacsit a hotel étkezőjében és mindenki kotródott aludni. Kilenckor kapcsolódtak a lámpák és minden elcsendesült.
Fél óra egy baseball ssapkára ébredtem, ami nekirepült a fejemnek.